A „Tegyünk együtt a Földért” környezetvédelmi levelezős versennyel célunk az volt, hogy a diákok a környezetvédelmi területek megismerésén, és az alapvető tudásanyag elsajátításán keresztül megértsék: egyénileg és társadalmilag felelősek vagyunk a Bolygó védelméért.

Köszönjük, hogy sokan kapcsolódtak be a pályázat megvalósításába. A két korcsoportban összesen 42 alsós és 33 felsős csapat mérte össze tudását, kreativitását.

Kimagaslóan értékes munkák, pályaművek születtek.

Kedves versenyző csapatok, kedves gyerekek!

A feladatokat magas szinten, nagy odafigyeléssel oldottátok meg. A tankönyveken kívül ismeretterjesztő szövegek, szakkönyvek, filmek, beszámolók alapján dolgoztatok. Tudásotokat tartalmas és a támákhoz igazodó projektmunkák, tablók, ismeretközló füzetek elkészítésével is bemutattátok. Kutakodtatok, rajzoltatok, képeket ragasztottatok, és még versek, ismeretközlő szövegek is kerültek a plakátokra, tablókra, bemutató füzetekre.

Minden résztvevőnek szívből gratulálunk az elért eredményhez, a megszerzett tudáshoz!

Tisztelettel köszönjük a felkészítő tanárok, tanítók szakmai segítő munkáját.

Eredmények:

3-4. osztály

5-6. osztály

A verseny díjait, az okleveleket postán küldjük az iskola címére.

Juhászné Wolf Edit - igazgató

Hézső Magdolna - igazgatóhelyettes-biológia szakos tanár

Kovácsné Mónus Renáta - biológia szakos tanár